A héten megnéztem a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony című kiállítását. Ez az élmény sok gondolatot ébresztett bennem, melyeket a következőkben megosztok veletek a személyes élménybeszámolómmal együtt.
Nagyon szeretem az esküvőket. Mindenki megpróbál kiöltözni, szépen kinézni a nagy napon – mind a házasulandók, mind a násznép. Az esküvők hangulatában benne van a boldogság, a szeretet. Nem tudhatjuk mit hoz a jövő, de kiáll a jegyespár és hangosan fogalmat köt. Szerintem ez egy nagyon szép esemény.
Úgy gondolom minden lány/nő elképzeli valahogy az esküvőjét az élete során (ha mást nem is, akkor, hogy milyen biztosan ne legyen…).
Ezzel én sem voltam másképp. Minden életkoromban máshogy képzeltem el 😊. Az első élményem, amikor az óvodában menyasszony szerettem volna lenni farsangon. Édesanyám előző este a függönyünkből varrt nekem egy ruhát és fátylat. Az teljes család és barátok egyöntetű véleménye szerint nem volt nálam rondább óvodás menyasszony a világon. De, ami ennél is biztosabb, hogy boldogabb sem: imádtam a függönyruhámat és végtelenül büszkén viseltem az óvodába és még hosszú ideig otthon is. A fátylammal pedig a nővérem és később az unokatestvéreim is boldogan játszottak menyasszonyosat.
A kiállításon 50 különböző történetet láthatunk-olvashatunk, ami 500 évet bejárva mutatja meg nekünk a házasság, a szerelem, az ehhez kapcsolódó kiegészítők és jelképek sokféleségét. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy olyan dolgok, mint a mozaikcsalád, válás, kiengesztelhetetlen gyűlölet, házasság előtti légyott a mai kor vívmányai. De a kiállítás a klasszikus, adott korban megfelelőnek tekintett házasságok mellett sok szaftos, bulvársajtóba illő történetet is bemutat.
Számomra, ami mindig megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy milyen rövid ideje van még csak a nőknek szabadsága: szabadsága attól, hogy az életüknek ne az legyen az egyetlen életcélja, hogy házasságot kössenek, mert enélkül is lehet életük, jövedelmük, ennivalóra valójuk. A bevezetőben olvashatjuk: 1949: 11., 26., 43. törvénycikk kimondja a nők teljes egyenjogúságát. Tehát még csak 75 éve… Nekem, aki a 80-as években születtem, a házasság, a férj nem az élet célját jelenti, hanem: A társat az életemben, akivel megosztjuk az élet szépségeit és nehézségeit, akivel egy életen át támogatjuk egymást és aki felé minden nap szeretettel vagyunk. Alárendeltségi viszony nélkül kapcsolat, amiben kihasználjuk a különbözőségeink adta előnyöket vagy adott esetben kompenzáljuk azokat. Minden szerelmes időszakért hálával telik meg a szívem és minden nehezebb időszakban biztatóan hat rám az esküvőnk fogadalma és meghitt pillanatainkat emléke.
Ahogy végig néztem a kiállított ruhák sokaságát, elfogott a vágy, hogy bemutassam én is az esküvői ruhámat. Nekem két esküvői ruhám volt: Egy a polgári szertartáshoz péntekre, egy pedig a templomi esküvőre és lakodalomra szombatra. A pénteki ruhám az, ami úgy gondolom, hogy akár ezen a kiállításon is megállta volna a helyét.
A történet ott kezdődött, hogy 2006-ban elmentem egy borongós novemberi napon Firenzébe megnézni egy divattörténeti kiállítást. A kiállított ruhák között volt egy 1958-as Christian Dior ruha is, ami mellett álltam legalább 20 percig. Lenyűgözően nézett ki a kiállítótérben: a tökéletes, letisztult, egyszerű, de csodásan szabott ruha volt. A kiállítás végén azonnal megvettem a kiállításhoz tartozó könyvet, hogy a ruha képe mindig megmaradjon. Azt gondoltam abban a pillanatban, hogy én ebben a ruhában szeretnék majd egyszer férjhez menni, csak fehér színűben.
9 év múlva jött el a pillanat, hogy a könyv újra előkerülhessen a menyasszonyi ruha céljából. Felkerestem egy, a szívemnek nagyon kedves ismerősöm, aki akkor a színház csodálatos varrónője volt (azóta már főszabásza), és megmutattam neki mit szeretnék. 2 hónap múlva felhívott, hogy nem tudja hogyan kell kiszabni. Mondtam neki, hogy várjunk még, gondolkodjon és ha nem megy, akkor majd kitalálunk valamit. 2 hét múlva újra csörgött a telefonom és örömujjongás fogadott a telefon másik végében mi szerint sikerült rájönnie hogyan szabták ki a ruhát (érdekessége a ruhának, hogy nincs derékban elvágva, a szoknya és a felsőrész egyben van kiszabva, izgalmas részletekkel csodásan karcsúsított). Úgy gondoltam, hogy a ruha megérdemli, hogy megadjuk a módját (főleg, hogy a keresztanyukám is hozzájárult…), így a teljes ruha hernyóselyemből készült (még a bélése is). A ruhához használt selyemből készült hozzá kis kalap is.
A ruha azóta is a szekrényemben van. Szeretek ránézni reggelenként és ha nagyon rossz napom van, arra gondolok, hogy na akkor most ebben megyek dolgozni... Lehet egyszer így is lesz tényleg 😊.
A kiállítás 4 fő részre és térre van felosztva: Az elsőben olvashatóak a történetek, melyek mindegyikéhez egy kedves vagy különleges tárgy, kép, vagy ruha tartozik. A második szakaszban a fehérségé és a fehér menyasszonyi ruháké a főszerep. A harmadik térben láthatóan a színes menyasszonyi ruhák, a menyecskeruhák és a népi esküvői ruhák (ebbe a térbe van beágyazva egy interaktív tér is, ahová bárki feltöltheti a saját esküvői képét). A negyedik szakaszban pedig látható a kiegészítőkkel kapcsolatosan is egy rövid bemutató, a modern nő és a házasság kérdéskörével kapcsolatos fotókiállítás, majd a vége előtt egy interaktív lakodalom is látható.
Az egyik kedvenc részem a kiállításon a 19-20. században jellemző esküvői fejdíszek otthoni emlékbe foglalása volt: Mint a mai esküvői képmontázsok, csak képek hiányában a fejdísz, a dátum, a kezdőbetűk (később egy esküvői portré is) díszes (talán kissé giccses) lakásdísszé alakítása. Én személy szerint ezzel a szokással még ne találkoztam korábban. Illetve a végén látható videóanyag: Miután évszázadok teltek el a nők számára úgy, hogy azon dolgozzanak, hogy az életük beteljesülhessen a házasság révén, a videóanyag próbál „segítséget” nyújtani a modern nő számára a férjfogás területén. Természetesen ez egy ironikus és kifordított megközelítés, ami sok mély kérdést is magában hordoz, mindezek mellett viszont én konkrétan hangosan nevettem a videók nézése közben.
A kiállításban egyetlen dolog keltett bennem hiányérzetet, hogy nem volt legalább egy darab tipikus kölcsönzői menyasszonyi ruha hatalmas abronccsal és csillogós anyagokkal. Úgy gondolom, hogy ez a stílus a 90-es évektől 2010-es évekig nagyon jellemző volt a magyar esküvői ruhastílusra.
Ezt leszámítva úgy gondolom, hogy egy jól összeállított kiállítás, sok érdekességgel. Érdemes hosszabb időt szánni rá a sok olvasnivaló miatt (én több, mint 3 órát voltam bent).
Összefoglalva, a kiállítás erősségei:
1. Lehengerlő történek és a különböző korok esküvőkkel kapcsolatos szokásainak bemutatása.
2. Valóban 500 évet átívelő bemutató anyag, ami napjaink szokásaira is kitér.
3. Csodálatos ruhagyűjtemény látható.
4. Interaktív tér: bárki lehet a kiállítottak között az online térbe feltöltött esküvői fotójával.
5. Az ajándékboltban kapható egy, a kiállítással kapcsolatos foglalkoztató füzet, hogy kisiskolás korúak számára is izgalmassá tegyék a kiállítást.
Comments